A fő témám most egy álmom lesz! ( ̄▽ ̄)~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~♥♥~~♥ ・*゚☆ 。 .
És az sem érdekel, hogy kedden tulajdonképpen a halálomon voltam! ( ._.)"
Oh, igen senkinek sem kívánom, azt, amit akkor átéltem. Nem tudom, de valahogyan már előző nap megéreztem, hogy bármi is történjen, kedden otthon KELL maradnom! Még jó... Eleinte csak fáradtnak éreztem magam, majd még délelőtt hasmenés, azután nyugtom volt egy darabig. Viszont mielőtt hazaért volna Anya, az a kis leves is amit magamba tömtem, az is kijött, ergo hánytam ( ̄~ ̄) ...
De persze ez még nem volt elég, mert ugyebár ha én beteg vagyok akkor láz > minimum(!) 38°C. Nah, ez most 38,8°C volt, persze éjszaka. Éés jöhetett a szokásos rituálé, a "hogyan kell lefagyasztani, - vagy legalábbis kínozni- szegény Piyo-t" = vizesruházás. O-O
Na! Elég az önsajnálatból! > 3<9
☆
Szerda reggel, először nagyon korán keltem, mert Anya mellettem aludt, tekintve, hogy ugye - mint azt már említettem - 38°C-os lázam volt. Ő pedig ment dolgozni, Apa szintén, tesóm maradt velem otthon.
Akkor még felhúztam a redőnyöm, kinéztem az ablakon és szinte tökéletesen lefestette a kinti kép azt, hogy hogyan éreztem magam. Konkrétan az orromig nem láttam volna el, ha aznap megyek suliba. Ezt megspékelve a levélfosztott cseresznyefa, ami a ködből derengett, csak fokozta a kép komorságát. Fáradt voltam, ezért visszafeküdtem aludni. Közben még kaptam az utasításokat, hogy melyik gyógyszer hol van, mikor vegyem be, ha baj van szóljak tesómnak, majd azért hívjam fel anyát mi a helyzet, és a többi...
A ház lassan kiürült, tesóm is kihasználta az ölébe hullott lehetőséget, így ő is visszafeküdt aludni. Végre csend lett, végre aludhattam tovább.
Nem akartam felkelni! Akkor nem.
Álmodtam.
Kirándultunk valami szép, dombos-hegyes helyen, ahol zöld volt minden. Na nem olyan mint egy Ír alföld, hanem, mint egy kellemes, visszafogott, talán mondhatnám "átlag" osztálykirándulás helyszíne. Osztály...? Lehet. Nem tudom kikkel voltam, talán még szülők is voltak. A tájat hasonlíthatnám még a helyi dombra is, csak kicsit, valahogy mégis más volt. Egy völgyre lehetett lelátni, erdők, mezők. Festői, mégis szerény.
Talán beszélgettem azokkal, akikkel kirándultam, nem tudom pontosan. Azt viszont pontosan tudom, hogy valakin megakadt a szemem.
Nem hittem el. Tényleg Ő az? Igen. Kicsit talán más, de igen.
Ő is ott volt az úgynevezett kiránduláson. Azt gondoltam „Bárcsak lenne bennem annyi bátorság, hogy odamenjek hozzá és megszólítsam!”. De nem volt. Csak bámultam, mint aki még egy sosem látott teremtményt fedezett fel. Micsoda közhelyes hasonlat... De valahogy ez írja le legjobban, azt amit akkor éreztem.
A dombocskák, erdők-mezők eltűntek, majd az egész helyszín összefolyt, mintha a festőnek nem tetszett volna műve, s puszta kézzel kente volna szét, a még meg nem szárad festéket a vásznon.
Otthon teremtem, a szobámba tartottam egy amolyan tipikus unalmas nyári napon. A szobám kicsit másképp volt elrendezve, pontosabban csak az ágyam volt más helyen. Nem az ablakom alatt, hanem a fal mentén helyezkedett el, így könnyedén meg tudtam közelíteni az ablakot. A redőny félig volt leengedve, a lyukakon beszűrődtek a nyári nap sugarai. Imádom azt a látványt.
Ám az ablakon kívül gubbasztó alakot talán még jobban. Örömömben legszívesebben felkiáltottam volna, de féltem még azt is meg hallja a nyitott ablakon keresztül, ha halkan örvendezem. Mégis hogy került Ő ide? Az udvarunkba. Valahogyan fel kellett keltenem a figyelmét, mert megszólítani még mindig nem volt merszem. Igazából már az is akadály volt, hogy Ő kint, Én bent. Gondoltam egyet, megfordultam, a laptop felé léptem és szélsebesen léptem be a zenelejátszóba. Pillanatokon belül már hallottam is hangját a hangszórókon keresztül. Nem vettem a hangerőt túl magasra csak, hogy épp kellemes legyen és elég hallható. Azonban az ajtó felől egy gitár hangjára lettem figyelmes. Körbenéztem, az akusztikus gitárom sehol. Valószínűleg azt vette kölcsön. Apa hangját is hallottam ugyanonnan. Igen, talán így már lesz bátorságom kisomfordálni a félhomályban úszó szobámból. Csak a szúnyoghálós ajtó választott el tőle, én pedig letelepedtem a másik oldalára, és csak néztem. Végül csak szóba elegyedtünk, arra ugyan már nem emlékeszem, hogy miről beszélgettünk, de arra emlékszem, hogy megdicsértem, hogy milyen ügyesen játszik, és, hogy nekem ilyen hangok nem jöttek ki abból a gitárból, pedig próbáltam. Jót mosolyogtunk ezen. Egy végtelenül aranyos, szerény embert ismertem meg benne. Még mindig bent voltam a háló túl oldalán, mikor csak úgy fogta és szétkapta a gitárom. Nem emlékszem pontosan, talán húrokat cserélt rajta. Aztán valahogy kimerészkedtem. Már csak arra lettem figyelmes, hogy azon a csöppke teraszon fetrengünk - megjegyzem, az gyakran megtörténik velem nyáron, hogy kifekszem oda -, nevetgéltünk, beszélgettünk, majd fordulópontot vett a szituáció, szó szerint. Ő felém került. Konkrétan az ölembe ült, miközben én még mindig feküdtem. Pár pillanatig síri csend, már majdnem én mozdultam, mikor felállt, és bement a házba. Pislogtam párat, majd mintha mi sem történt volna, úgy döntöttem megyek aludni. Biztos azt gondoltam, hogy még lesz rá időm beszélni vele. Nem így történt.
Még félálmomban hallottam, hogy beszélt anyával. Anya kérdezte, hogy kivel megy majd haza, Ő erre azt felelte, hogy majd a nővérével mennek, vonattal. Fel is néztem még, láttam amint háttal áll az ajtómnak, majd álomba merültem. Mikor felkeltem és nem láttam sehol, kétségbeesve keresni kezdtem, meg kérdeztem anyát, hogy hol van, de ő azt felelte amitől tartottam: Már elment...
Nem maradt más utána csak egy üzenet, melyet szinte gyöngybetűkkel írt, nekem. Nem tudnám pontosan visszaidézni, mit is írt, de emlékszem, hogy azt írta nagyon jól érezte magát velem. Könnyes szemekkel néztem ki a fejemből, majd még eszembe ötlött, hogy ha sietek még utolérhetem, de sajnos ezt már nem tudtam "megvalósítani", mert ugyebár minden jó véges, és ennek a vége úgy hangzott:
"Kelj fel, és edd meg a pirítóst!"
Vakító napsütés, nyoma sincs a reggeli ködnek, szinte teljesen tiszta az ég. Majd hirtelen zúdult fejembe mindaz mit álmodtam. Mosolyt csalt számra, az ahogy fokozatosan végigpörgettem fejemben az eseményeket, s csak egy név villogott a elmémben, az ő neve:
Natsuki
☆
Még sok-sok ilyen álmot szeretnék átélni.*--*
Mostanában egyre többet álmodok j-rockerekkel : D Az én legnagyobb örömömre!
Aznap még telón - mert miért is ne lenne Natsuki-ról kép a telómon... ^^' -, végignéztem a képeket, de csak egy képnél ugrott be az a Natsuki, aki álmomban is szerepelt, bár még így sem teljesen olyan...
Íme:
Ilyen kis husi volt ( ̄▽ ̄)~~♥
Pfhö, és ez csak a keddi nap volt .__.'
Mára "csak" ennyi : 'D
Bai~♥